Vásáros szerelem

Létezik szerelem első látásra.

A pécsi vásárban az ócskások között találtunk egymásra.

Sorsunk megpecsételődött. Ésígytovább.
Korábban sokat jártunk ide. Akkor még nem hozott lázba a vásár zsibis része. Mostanra csak a régiségek érdekelnek. Na meg a kisállat vásár. Minden percben elhangzik a jellegzetes, könyörgõ Apuuuu! szó, mert minden percben látok egy bolyhos, csillogó szemû kölyköt, aki határozottan szugerál, hogy haza hozzam. Még tíz testvérével együtt.
Visszakanyarodva az első öt percben  akadtam erre a műanyag képkeretre. Az ára után érdeklődtem. Tátva maradt a szám. A szám még mindig nyitva. Pécs összes galambja a számba repülhetett volna.
Szóval 100 forint volt.
Határtalan jókedvvel jártam végig a sorokat, hátha találok még hasonló kincseket. Nem találtam, nem is bántam, annyira örültem ennek az egynek.
Itthon lepucolgattam, aztán 3 hétig várta a sorát. Egyszerűen nem jött az ötlet.
Aztán tegnap este -nagyon este- elővettem, és kapott egy réteg hkf-et, aminek a színét fehérből, feketéből és barnából kevertem ki. Éjfélre végeztem, alig láttam az álmosságtól.

Fehérnek tűnik. Pedig nem az.

Most már szürke.

Tetszett a színe, de nem szerettem volna, ha ennyire elüt a faltól.

A maradék festékhez hozzáadtam még egy kis fehéret. Gondoltam, hogy majd visszacsiszolom a felső réteget, lakk és kész. Elkezdtem felvinni a festéket, és mire a domború mintához értem, nem maradt elég anyag az ecseten, hogy rendesen befedje.

Ez annyira megtetszett, hogy mindegyik mintát csak bemaszatoltam.
Visszacsiszolás ugrott.
Keret kész. Mit keretezzen? És hogyan? -érdekes kérdés, mert valamennyi pöcök hiányzott hátulról, ami megtartotta volna a hátulját, úgyhogy ragasztó pisztolyt használtam a rögzítéshez.
Szétvágtam egy kartondobozt, az egyik oldala pont akkora volt, hogy megfelelt a hátoldalnak. Fehér lett.
Még mindig nem tudtam, hogy mit akarok a hátoldalon látni.
Aztán jöttem-mentem, és mintha megvilágosodtam volna -van a kengyelfutó gyalogkakukkos mesében az a tipikus jelenet, amikor a prérifarkas feje fölött kigyullad egy villanykörte...
Színkeverés, minta vágás, ecset ragadás, száradás, visszakoptatás.

A hattyú tökéletes választás. Nemes vonalai jól passzolnak a keret díszítettségéhez.
Színben semmi nem volt, ami illett volna a képhez, ezért 1-2 apróságot bemázoltam még a maradék festékkel.

Nagyon tetszik összességében. Azért még barátkozunk. Nekem talán túl... nem tudom. Egyelőre így marad.
Éljenek a vásárok és a százforintosárusok.
A korábbi hkf-es posztot itt találod.
Várlak vissza! :)